Egyetlen művészet sem csupán a nagyokból táplálkozik. Ők sem nőhetnének meg a kisebbek nélkül, az irodalomtörténet folyamatosságát ezek az utóbb kevéssé ismert vagy elismert szerzők tartják fenn. Közülük válogatunk, hogy kiemeljük őket a feledésből. Legalább a tudat, tudatunk következő „kihagyásáig”.
                                                                                                                                              Bárdos László
irodalomtörténész

2008. április 20.
VII. évfolyam 4. szám
v
v
Odabent mindenütt kincsek hevernek,
goromba fényük már-már megvakít.
Én ne tudnám, amit akárki sejthet,
miképp árulják létem titkait?

Szavakat susog a gyémánt, az ékkő,
írott véset dereng mindegyiken.
Rémült álmom, a gyermekkort idéző,
olvashatóvá lesz így sebtiben.

Eredetem homályában időznél?
„Szezám, tárulj!” — „Tolle, lege!” — Nosza!
Anyámmal megbújtunk egy ismerősnél,
és csak másnap óvakodtunk haza.

Döntsd el tehát, hogy ama kor letűnt-e,
hisz félrenéző szemed is kiles!
Kígyót fogtam már bölcsőmben felülve,
jobbról-balról egyet, mint Herkules.

Mi kéne most? A jelszó persze régi…
Behízelgőbb legyen, vagy karcosabb?
S a sziklazár ha mégse hagy belépni,
barlangom előtt lejtsek táncokat?

Aludjak mélyen, gyalogolva közben,
s te majd fülelsz, miképp sóhajtozom?
Vagy bent, hová magam is csak betörtem,
lessük, mi van túl a kincshalmokon,

hogy nincs-e lejjebb valami alagsor?
… No nem, nem fogunk ásni, vájni már.
Fogy a gyöngy, gyémánt, és ha vége, akkor
kaland s pihenés jön — csak ennyi jár.

És csillogás: kicifráztam a lelkem,
ami így egybeállt, elég legyen.
Feléltem, mit összehordott a negyven,
vagy százezer, már nem emlékezem.

És szégyen és nyál csillan a sötétben,
s kiáltok — nem javult semmi, nem ám.
De hogyha nappal arra járok éppen,
nyugodtan súgom: ne tárulj, Szezám.


v
Könyvajánló
A költő, közelmúltban megjelent, "A készlet" cimű kötetéből.
ifj. Benedek Jenö: Bárka
Részletes ismertetö itt!
Részletes ismertetö itt!Részletes ismertetö itt!Részletes ismertetö itt!
Részletes ismertetö itt!
Tartalom
A temető kapuja szélesre tárva. Egy fekete gödör égre meredten várja lakóját, körülötte gyászba burkolózott emberek. Kevesen vannak. Csupán néhány vénasszony, fekete kendőjüket homlokukra húzták, hogy lássanak, de eső ne érje arcukat. Ember egy sem, csak a sírásók képviselik a kalapos-bajszos nemet. A pap a sír fejénél épp az utolsó imát mondja, amikor Isten nyila lecsap a sírkert mögött, a folyón túli réten. Aztán egetverő dördüléssel búcsúzik az év utolsónak mondható ítélet ideje. Az emberek megérzik a villám erejét, ami testükön áthatol, mereven állnak egy pillatanig, aztán az asszonyok fejüket vesztve igyekeznek ki a kiskapun, körül se nézve, nehogy odavágja őket is a fennvaló haragja a bolond asszony hantja mellé.
Őt temetik. A bolond asszonyt, akit a sírásók meg se várva a pap ámenjét, nagy igyekezettel eresztenek le a gödör mélyébe, s hányják nagy szolgalommal rá a földet.
Hát eltemették a félkegyelműt!
v
A késő esti nyugalomban
bölcs asszonyok
fészket vetnek, puha ágyat.
Szolgálnak a vállalt világnak.
Körmükről a lakkot,
szemükből a fényt,
méhükből a vért
az idő kimossa.
Elmondhatják, égtek,
alkudtak, s ha kértek,
alázkodtak porba, mocsokba.

Éjszakánként néha féltek.


v
Tiszta fény reszket a rend semmijében,
Ifjú szárnyakon kel életre tűnt varázs.
Harmat illat szépül a reggeli napfény oltárán,
ím lázas, illanó tudattal ölel templomod,
ébredő remény zokogja az életed eléd!

Szeged, 2008-03-31



v
Azt hittük, hogy a dzsungelek
szobánkban folytatódnak,
hol partizánmód rejtezik
s szép tervet sző a holnap.

De - míg kirakatok jegére
dermedtek rá a városok —
otthonunk búvóhely-homálya
megszelidült s hozzánk szokott.

S éjszaka, míg a székre tett
ruhákban megköt a sötétség,
álmunkban már megvásárolható
formákba öltözik a szépség.

Azt hittük, hogy a dzsungelek
szobánkban folytatódnak,
s most rettegünk, gerillaként hová
rejtőzhet még a holnap.

(1971)

v
Lemondanak még rólam egynehányszor -
a kárörvendők szívesen temetnek.
Akiknek talmi harsogás a mámor -
ugyan miért is értenék a csendet?
A kóbor ihlet hosszú tetszhalála
a hallgatás szoros vermébe hantol -
ne féltsetek. Magammal egybeásva
viaskodunk. Ne féltsetek magamtól.
A költő csöndje több a hallgatásnál:
a lélek hangtalan kínvallatása,
melynek során a poklokig alászáll,
hogy aztán égig csapjon áradása!
  Erőt növeszt e csönd, hogy megfeleljek.
  Az újbor is csak úgy tisztul, ha erjed.

v
Ó, mennyi fájdalom süvít a szélben,
s a felhők mennyi könnyet rejtenek...
Az út porában csalódások ülnek.
Hull rám a por, szitál... majd eltemet.

Háló feszül köröttünk. Néhány  bíbic
fészket rak rajta és megél talán...
A többi, mint sok őszi pók reménye,
repül saját sírjának fátyolán.


v
A képekre vonatkozó felvilágosítást a müvész ad: benedekjeno@freemail.hu


Az ország túl van egy felesleges populista népszavazáson, ahol elsősorban arról szólt a szavazás, hogy akarja-e az ország a Kádár korszakba való visszamasirozást.
Akarja. Erről a „nép“ demokratikusan döntött.
De a demokrácia mint "népuralom" egy jól működő társadalomban sohasem jelentheti közvetlenül a nép uralmát, hiszen a népakarat mindig csak egy politikai elit közvetítésével fogalmazódhat meg. Max Weber ezt a következőképpen irta : "A démosz a tagolatlan tömeg értelmében a nagyobb szervezetekben sohasem igazgat, hanem őt igazgatják, s legfeljebb az igazgatás uralkodó vezetőinek kiválasztási módját váltogatja, valamint a befolyás mértékét, amelyet... a közvéleményen keresztül gyakorolni képes." Az akaratképzés útja nem alulról felfelé vezet, hanem fordítva, felülről lefelé. Másképpen közelitve: A népszuverenitás elve ma minden demokratikus alkotmányba bevonult, mint az uralom legfőbb legitimációs elve, vagyis a politikai közösséget érintő minden fontosabb döntést a nép joga meghozni. Igen ám, de hogyan tudható meg a nép akarata? Hiszen a nép elvont fogalom, csupán egy fikció, amely egy érdekeiben tagolt társadalom összességét foglalja magában. A népnek, mint a felnőtt, politikai jogokkal rendelkező polgárok összességének meghatározott szervekre, intézményekre van szüksége ahhoz, hogy akaratát kinyilvánítsa.
De a kormányzók és kormányzottak azonosságának elve éppúgy normatív fikció, mint a népszuverenitás elve. De kifejezi a demokráciának azt a lényeges követelményét, hogy egy demokratikus köztársaságban a kormányzók nem szakadhatnak el a néptől, és ne váljanak egy elkülönült, zárt elitté, amely a nép nevelőiként vagy vezéreiként lépnek fel és követel magának különös hatalmi jogosítványokat. Schumpeter osztrák közgazdász szerint az emberek egyáltalán nem olyan racionálisak, ahogy közönségesen felteszik. Minden tapasztalat szerint az emberek rendkívüli mértékben ki vannak szolgáltatva hajlamaiknak, érzelmeiknek, igy gyakran irracionálisan cselekszenek, könnyen befolyásolhatóak és manipulálhatóak. Már csak ezért is szükség van a modern politikában egy olyan vezető elitre, amely képes racionális gondolkodásra és cselekvésre, a rendkívül komplex társadalom viszonyainak áttekintésére és a meghozott döntések következményeinek racionális mérlegelésére.
Erről van szó.
Egy  népszavazáson mindig a populistáknak van előnye, s nem az ország érdekének, ez bizonyosodott be ez év márciusában Magyarországon. Az a tény, hogy jelenleg válságszerű állapot van, semmilyen politikai pártnak nem válik dicsőségére, egyrészt van egy civilizálatlan és kulturálatlan ellenzéki erő, másrészt van egy tehetetlen kormányzást adó politikai csoport, mely híján van megfelelő tehetségű embereknek. Ez a két politikai alakulat egyformán felelős azért az állapotért, ami ma kialakult. Ebből a helyzetből való kilábalást, ezt a válságot nem volna szabad azoknak kezelni, akik ezt az állapotot előidézték, hiszen a jelenlegi koalició hat éve kormányoz elég eredménytelenül, és a jelenlegi ellenzék pedig minden idegszálával arra törekedett, hogy gátlástalan eszközökkel is megakadályozza a kormány működését, miközben pusztitja a társadalom erkölcsi felfogását, szellemiségét. Az ellenzék részéről a reformok elleni hadjárat szimpla hatalmi ambíciókat takar, és tevékenységében a legfőbb és legerősebb szövetséges a közbutaság. A Fidesz 2002-ben bekövetkezett veresége után a politikai hisztéria eluralta a magyar közéletet, felforgatta az országot, mely során a legsötétebb eszmei csoportok, megnyilvánulások és az agresszivitás töltötték be a közélet különböző szintjeit. Egy polgári középosztály megléte esetén ez a hisztériás közhangulat nem következett volna be. Ez ellen a politikai hisztéria ellen a kormánypártok eddig még nem találták meg a hatásos ellenszert.
Az ellenzéki egyszemélyes párt vezető politikusa veszélyes módszert választott, mert  egyrészt magáról úgy véli, hogy karizmatikus felkentséggel és rendkívüliség aurájával rendelkezik – ilyen felfogásból származik többek között a személyi kultusz - másrészt a populizmust választotta, mert ezzel tudta a táborába összerántani a butaság erejét. Ezt páratlan demagógiával sikeresen el is érte.
Egy demagóg populista politikus mindig a nép, az emberek nevében nyilatkozik, tesz kinyilatkozásokat melyeket az emberek érzelmeik és nem a racionalitás szerint fogadnak, ami által észre sem veszik, hogy máris manipuláltakká válnak. Ezért a populista demagógiának ott van nagy sikere, ahol a közműveltség, a tudás elég alacsony szinten van. Vagyis a tömeg tudásszintje – udvariasan kifejezve – nem elégséges és minőségileg gyatra. Magyarország esetében a tudás alacsony szintje már-már drasztikusan mutatkozik meg - igen magas a funkcionális analfabétizmus is - mert a magyar társadalom tulajdonképpen egy polgárság nélküli szinte félfeudális gondolkodású lakosságból áll. A lakosság viszont még nem nép. A polgárság nem elsősorban vagyoni helyzetet jelent, hanem műveltséget is és ezáltal magatartás- és gondolkodásbeli stílust, vagyis kultúrát. A gyűlölködés, a tudatlanság a valódi polgárságtól igen távol áll.
A társadalom szellemiségét alapvetően befolyásolja, hogy a jelenlegi magyar jobboldal egy része a világnézetét mitoszokra alapitotta illetve részben erre a világnézeti mitoszokra épitve alakitotta ki politikai-ideológiáját is. A „nemzeti mitoszok” a jobboldal identitásának egyik szerves elemévé váltak és ezek a mítoszok valamilyen társadalmi igazság kifejezéseként jelennek meg, olyan múltfikciók, amelynek érvényes tartalmat és  üzenetet tulajdonitanak a jelen számára. Ezt a világnézetet politikai-ideológiai mitoszként foghatjuk fel, mely hamis alapokon épitkezik. Mintha a jobboldal, de különösen a szélsőjobb görcsösen keresné azokat a múltbeli helyeket, melyek identitását megalapozhatják, ahol a múlt nagy alakjai jóindulatú jelenlétükkel a jövő felé vezethetik a társadalmat. Pikler Gyula erről a „görcsös keresésről” jegyezte meg: „a lelkesedés forrását a múltban keresik”.
Kelet-Középeurópaban a magyar politikai mitoszok mellett különféle nemzeti mitoszok léteznek, mint a lengyel, a szlovák, a román, a szerb, a horvát, melyekbe- mint a magyarba is - beépültek kis nemzeti gyűlölködések. Ebből a szellemi nyomorúságból rég ki kellett volna lépni. Ezért nem mindegy az, hogy ebben a térségben mennyire rendelkezik az ember tudással, kulturáltsággal, műveltséggel. A lemaradás nemcsak gazdasági lemaradást jelenthet, ennél sokkal sulyosabb társadalmi probléma a közműveltség, a tudás alacsony szintje.
A magyar társadalom szerkezete elavult, rossz strukturák szerint működik és ha a strukturák változatlanok maradnak – melyet a jelenlegi ellenzéki párt fentarthatónak tart – akkor az ország leépülése gyorsabb lesz és visszafelé fogunk indulni a középkorba, eszmeileg mindenképp. Ez pedig a magyar társadalmat a Balkán perifériájára fogja vezetni és erre – sajnos- remek kilátások vannak.
Ma a magyar társadalom politikai müködését nagyon befolyásolja az, hogy a parlamenti pártgépezetek mögött erős hatalommal rendelkező gazdasági csoportok állnak, melyek abban érdekeltek, hogy a politikai életben sőt a vezetésben is egyre erősebb legyen a véleménybefolyásoló akaratuk. Ezek a gazdasági csoportok nagyrészt úgynevezett feketegazdaságként tevékenykednek és érdekük az, hogy továbbra is a feketegazdaság legyen tevékenységük,működésük legfőbb területe. Ezek a csoportok így magába az állam gépezetébe is bekerültek, és szinte törvényfelettiként vezénylik a változtathatlanságot, hogy a szabad zsákmány szerzésüknek ne legyen akadálya. Ezért abszurdum a polgároktól, (lakosságtól)  szolidaritást, megértést, áldozatot, fegyelmezett adózást követelni, mert nehéz a polgárt a rablásról, fosztogatásról, csalásról, sikkasztásról lebeszélni, ha a legnagyobb bűnöket maga az állam követi el, hogy most csak az un, „olajszökitést” vagy a közbeszerzések körüli „kenőpénzeket”, vagy a kormánypárti és ellenzéki politikusok különféle fantom cégeit vagy magát a privatizációnak nevezett rablást emlitsem. Úgy tűnik nagyon működik a kettős adóztatás rendszere is: a polgárok mind az államnak, mind a különféle gazdasági csoportoknak (a maffiának) adóznak. A gazdasági csoportoknak tett engedmény állami hivatalnokok zsebébe kerül, mint a harmadik világban mindenütt. (Közismertek a különféle ingatlan panamák, melyekben ott tolonganak politikusok is.) Az állam a bruttó jövedelem után is szed adókat és járulékokat, a gazdasági csoportok pedig – állami segítséggel – alacsonyan tartják a béreket, miközben termelékenység alig marad el a nyugatitól, de a bérek a nyugati bérek negyedét-ötödét teszik ki, így a ki nem fizetett többlett bérek révén szedvén be az adót.
Ez a szerkezet az elmúlt tíz év során igen megerősödött és nem valószinű, hogy az elkövetkező kormányok ideje alatt ez megváltozzon. Az igy kialakult állapot megváltoztatásához radikális fellépés lenne szükséges, amire semmi esély nincs sem a mai, sem a későbbi kormányok részéről.
Ahhoz, hogy egy élhető államot lehessen végre megteremteni, egy konszenzuális megállapodás-rendszerre lenne szükség az elitek, a társadalom tagjai között. Ezt a megállapodást lehetne „társadalmi minimumnak” nevezni, mely minden politikai párt, érdekképviseleti- és egyéb társadalmi szervezetek elfogadnak és a „társadalmi minimum” nem lehet semmilyen alku vagy vita témája, sőt az Alkotmányban is rögzithető lehetne. (Egyébként az is szomorú, hogy a hatályos magyar alkotmány ugyan a rendszerváltáskor született, de még ma is az 1949-es évben kiadott Alkotmány az alapja. Egy toldozott-foldozott alaptörvény, amely helyett tizennyolc év alatt sem sikerült új és jó Alkotmányt megfogalmazni.) Az un. „társadalmi minimum” kialakitásához, megfogalmazásához többek között józanság, kulturáltság, belátás, elszántság és határozottság, kitartás valamint tisztesség szükséges. A rendszerváltás óta kifejlődött politikai elit erre alkalmatlan, mely alkalmatlanságát többszörösen is bizonyitotta.
A „társadalmi minimum” kialakitása során alapvető lenne az, hogy a strukturák korszerűsitése (modernizációja) mielőbb megvalósuljon. Szükség van a teljes társadalmi és politikai intézményrendszer megújítására mely pazarló és korrupt működése a piacgazdaság fejlődésének egyik legfőbb akadálya. (A modernizáció során meg kell oldani a politikai választások teljes átalakitását, a képviselők számának jelentős csökkentését, az un. parlamenti bejutási küszöb értékének csökkentését, a választások egy fordulós megtartását és a pártlistás helyek jelentős redukálását is).
Vásárhelyi Mária ragyogóan fejti ki1 egyik tanulmányában a következőket: „Mára pedig odajutottunk, hogy az elavult intézményrendszer nem csupán a fejlődés akadálya, hanem szó szerint finanszírozhatatlanná vált. A hatalmasra duzzasztott államapparátus, az Európa-szerte példátlanul elaprózott közigazgatási rendszer, az egyszerre szegény és pazarló egészségügy, amely évente immár több mint 300 milliárdos hiányt termel, a hosszú távon finanszírozhatatlan nyugdíjrendszer és az európai versenyképességi normáktól egyre inkább lemaradó oktatási rendszer mind-mind olyan területek, amelyek gyökeres átalakítása tovább nem odázható. Egyrészt mert veszélybe sodorják az ország versenyképességét, másrészt mert változatlan működésük a biztos csődbe vezeti az országot.” 
Véleményem szerint a „társadalmi minimumnak” alapvetően tartalmaznia kell a közigazgatás teljes átalakitását, kezdve az elavult megyerendszer megszüntetésétől a régiók tényleges kialakitásáig, továbbá az egészségügy teljes átalakitását, benne a betegbiztositási- és nyugdíjrendszer korszerűsitését. Az oktatási rendszer teljes átalakitását, kezdve az alapiskoláktól az egyetemig bezárólag, de az oktatási reformot az oktatók, a tanitók, a tanárok képzésével kell kezdeni. Ennek a három területnek sikeres átalakitása a legfontosabb ahhoz, hogy az ország európai-középtől való további leszakadását meg lehessen akadályozni.
Természtesen a „társadalmi minimumba” tartozónak kell venni a szegénység elleni feladatokat, a romák helyzetének megoldását, hiszen a rendszerváltás óta az összes magyar kormányzat semmit sem tett és tesz a cigányok rohamosan romló állapotának javítására, miközben a rasszizmus növekedik. Alapvetően lényeges többek között a mezőgazdaság korszerűsitése, melyhez a birtokrendszer reformja elengedhetetlen, a vasút üzemeltetési szerkezetének teljes átalakitása és modernizációja, át kell gondolni a szociálpolitika jövöjét is. Az egyházak állami finanszírozási rendszerét is a modernizáció a korszerűsités szellemében kell megújítani.
A „társadalmi minimum” alapja az egész újraelosztási rendszer újragondolása, amihez társadalmi konszenzus kellene. A magyar gazdaság a politika függvénye és jelenleg a politika csapdájában vergődik.
A magyar társadalom jelenlegi irracionális közegében a társadalmi konszenzusra nem látszik semmi lehetőség.
Az ellenzékben lévő Fidesz programja az intézményi reformok következetes elutasítása. Ez a program nemet mond a  vizitdíjra  a kórházi ápolási díjra és a felsőoktatási tandíjra, vagyis azokra az intézményekre, amelyek a nagy elosztó rendszerek fogyasztóit a költségek figyelembevételére késztetnék. A népszavazás után továbbra is az 2,5 millió adófizető viseli a feketegazdaságban dolgozó és adót nem fizetők terheit is. A társadalmi igazságtalanság, de a „Kádári igazságosság” konzerválva lett.
De a Fidesz nemet mond azokra a reformokra is, amelyek a közszféra intézményeinek hatékonyabb működtetését szolgálnák: elutasítják a kórházak privatizációját, és a vasút - akárcsak részleges - privatizációját is, továbbra is az állami költségvetés terhére pazarlóan kivánja a vasút müködését.
Visszaszorítanák a magánnyugdíjpénztárakat, újra megnyitva a visszalépés lehetőségét. Olyan Fidesz által kialakitandó ország képe lebeg előttük, ahol az állam gondoskodik mindazon szükségletek kielégítéséről, amelyeket a szocializmus egykor az állam közvetlen ellenőrzése alá vont. Az igénybe vevőket semmi sem kényszeríti takarékosságra, vagyis a Fidesz programja a gazdaság, a társadalom minden területén az állami szféra befolyás erősítését kivánja. Igy ez a program egy kommunista párt programja is lehetne, de ez a Fidesz hatalomra kerülésének populista programja, hiszen Orbán Viktor egyetlen célja a hatalomra kerülés, és nincs semmilyen elfogadható, meggyőző a társadalmi érdekeket egyáltalán figyelembevevő programja.
Az ország lakosságának negyven százaléka funkcionális analfabéta, azaz hiányzik szövegértésük, valamint önkifejezésük, önmegvalósításuk írásos képessége. Hogyan valósulhat meg így a sokoldalúan tájékozott, mérlegelni képes, megegyezésre kész társadalom? Ezért alapvető feladat lenne a kultúra, az oktatás kiemelt kezelése, melynek során a társadalmi-politikai mitoszok felszámolását is meg kell oldani, ehhez viszont új politikai, társadalmi kultúrára van szükség!
Magyarország ma nincs reformképes állapotban.
Reformok, a társadalom korszerűsitése nélkül Magyarország nem Európa, hanem a balkáni perifériára kerül. Ady keserű megállapitása ma is elgondolkoztató:
„... Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.”2
Lehet választani. Európa vagy Ázsia.

2008. április. 8


1 Reformesélyek a 21. század elején. Mozgó Világ 2007/7
2 Ady Endre: Menjünk vissza Ázsiába - Nagyváradi Napló 1902. január 31.
Aszalós Sándor
Magyar áfium
A borbély apósa idegesen járt le-fel a konyhakredenc és az ajtó közt futó „rongyszőnyegen”.
- Édesapám, üljön le, már szédülök – fogta kétfelől fejét a lánya.
- Ha az USA segít, ide soha nem ér el a front.
- Papa csak ne bízzon annyira. Amerikának nem mi vagyunk a fontosak. Ennek a háborúnak a vége sajnos nincs közel, figyelje meg, részesülünk mi még abból – vitatkozott a vő. Ágneske figyelmesen ült a kisszéken, gondolta, most nem szól közbe, majd később kérdezősködik. Hogy mi az az usa, meg a háborúból hogyan fogunk részesülni.
- Ugyan már! Churchill ezt úgysem hagyja, először is különbékét fog kötni Hitlerrel. Sztalin csak egy barbár. Az angolok úriemberek. Az angol előtt ő egy senki – füstölgött a nagyapa.
- Ne becsüljük le az oroszt. Nekünk, a csatlósnak úgyse lesz jó, bárki nyeri is meg ezt a háborút. De Hitler még előbb végigtarol minden országot. Mi meg ki vagyunk szolgáltatva neki.
Rémülten hallgatta a kisgyerek, a neki zavaros szóváltást és sehogy sem értette, hogy mi is lehet a mindennapi vita tárgya. Biztosan tévednek a felnőttek, mert az lehetetlen, hogy jönnek a repülők és mindenki meghalhat...


v
Nedves fehérnemű emitt,
amott dagadt az ágyék,
techno-zenébe kábuló
arcon fehér az árnyék.

Robot fekete gépzaja
pumpál erekbe művért,
olcsó fillér a testadó:
semmit kínál a táncért.

Vagy részeg utcasarkokon
kerget fuvarba férfit,
a nő majd húsába harap,
s egymás nevét se kérdik.

Unott-szokottan múlik el,
sikolytalan az éjjel,
üres szemek üres falon –
ruhák se szerte-széjjel.

Csak ráng az óramutató,
míg várják, hogy sietne;
hervadtabb már a hajnaluk,
tudják, nem is lehetne.

Egymás tükrében önmaguk
bár látni volna képes,
vakon száll mégis, füst a nap,
s az este újra éhes.

Mondd, mért hogy lélektűz híján
szaggat gombot le kéjvágy;
fehérneműn mért szenny a folt,
s a szív miért fehérmáj?

Tömegben árva egymaga,
pótlékra vár, – hiába;
koldul, kiált, kapaszkodik
a kéz, s a szív magánya.


v
Nincsen semmim, mit akartok tőlem,
minden jóság kiveszett belőlem.

Deres fejjel közöttetek járok,
józan vagyok, sötétek az álmok.

Álmaimban vasból készült szárnyak,
nem hat rám a bűbáj és varázslat.

Olyan vagyok, amilyennek láttok,
előttetek meztelenül állok.

Nincsen múltam, régen eltemették,
a jövőm a kukacok megették.

Ujjam végén méreg feketéllik,
az én időm unciával mérik.

Arcom sápadt, elapadt a vérem,
de élek még, ez a büntetésem.

v
ifj. Benedek Jenö: Kiséret
Öreg úton, hegyi úton,
árok alján, útifű közt,
véres fejjel, átlőtt fejjel
aludt vére között alszik
szegény, sovány, szürke macska.

Amíg élt, csak hasznot hajtott:
ember-portán egerészett.
Száz egeret fogott, ezret,
ezer káros kicsiny férget,
akik mindent összerágnak,
akik minden jót megesznek,
minden szépet tönkretesznek.

Ember-portán egér nincsen,
míg a macska karma védi:
egereket elpusztító,
kóbor kutyák szemét vájó,
villámgyorsan vágó karma,
húsz hatalmas, horgas karma.

Kóbor kutya macskát marna,
megragadni mégse merné;
menyét járna jérceólra,
ha a macska megengedné;
ember-portán egér rágna,
pestist  hozó patkány járna,
de a macska mindig várja!

Mégis, mi volt hát a bűne,
Hogy az ember agyonlőtte?
Annyit nyávogott a nyáron,
hogy valaki megsokallta,
vagy a maga-megőrzötte
jércékre fogát fájlalta?

De ne maradj bosszulatlan,
véres fejű, meglőtt macska!
Vesszen, aki elveszített,
patkány hozza rá a pestist,
menyét szívja szíve vérét,
kóbor kutya kapja csontját,
földjén ezer egér járjon,
s macskától már mit se félve
mindent-mindent összerágjon!

v